1.5 A könyv vázlata
Ez a könyv négy széles körű kutatási terven halad: a viselkedés megfigyelésére, kérdéseket tesz fel, kísérleteket futtat és tömeges együttműködést teremt. E megközelítések mindegyike eltérő kapcsolatot igényel a kutatók és a résztvevők között, és mindegyik lehetővé teszi számunkra, hogy különböző dolgokat tanuljunk. Ez azt jelenti, hogy ha kérdéseket teszünk fel az emberekre, megtanulhatunk olyan dolgokat, amiket nem csupán a viselkedés megfigyelésével lehetett megtanulni. Hasonlóképpen, ha kísérleteket hajtanánk végre, olyan dolgokat tanulhatnánk, amelyek nem pusztán a viselkedés megfigyelésével és kérdéseket téve fel. Végül, ha együttmûködünk a résztvevõkkel, olyan dolgokat tanulhatunk meg, amelyeket nem tudtunk megérteni azáltal, hogy megfigyelnénk õket, megkérdeznénk kérdéseket, vagy beiratkoztatnánk kísérletekre. Ez a négy megközelítés 50 évvel ezelőtt valamilyen formában használták, és biztos vagyok benne, hogy mindmáig 50 év múlva használják őket. Miután mindegyik megközelítésre egy fejezetet szentelt, beleértve az e megközelítés által felvetett etikai kérdéseket is, egy teljes fejezetet szentelek az etika számára. Amint azt az Előszó írja, a fejezetek fő szövegét a lehető legtisztább állapotban tartom, és a fejezetek mindegyike a "Mit kell olvasni" című fejezetbe zárul, amely fontos bibliográfiai információkat és mutatókat tartalmaz a részletesebb anyag.
A 2. fejezetben ("Figyelembe vevõ viselkedés") a jövõben ismertetem, hogy mit és hogyan lehet a kutatók tanulni az emberek viselkedésének megfigyelésében. Különösen a vállalatok és a kormányok által létrehozott nagy adatforrásokra összpontosítok. Abban az esetben, ha egy adott forrás részleteit elhagyják, a nagy adatforrások 10 közös jellemzőjét fogom leírni, és ezek hogyan befolyásolják a kutatók azon képességét, hogy ezeket az adatforrásokat kutatási célokra használják. Ezután bemutatom azokat a három kutatási stratégiát, amelyek segítségével nagy adatforrásokból sikeresen tanulhatok.
A 3. fejezetben ("Kérdések feltevése") meg fogom kezdeni, hogy megmutatom, mit tudnak a kutatók a túl létező nagy adatokon túlmenően megtanulni. Különösen azt mutatom be, hogy kérdéseket tesz fel a kutatók, olyan dolgokat tanulhatnak meg, amelyeket egyszerűen csak a viselkedés megfigyelésével tanulhatnak. A digitális korszak által kínált lehetőségek megszervezése érdekében áttekintem a hagyományos teljes felmérési hiba keretet. Aztán megmutatom, hogy a digitális korszak milyen új megközelítéseket tesz lehetővé mind a mintavételezéshez, mind az interjúkhoz. Végül kétféle stratégiát ismertetek a felmérési adatok és a nagy adatforrások kombinálásához.
A 4. fejezetben ("Kísérletek futtatása") kezdem azzal, hogy megmutatom, mit tudnak a kutatók, amikor elmozdulnak a viselkedés megfigyelésén és felmérési kérdéseket tesznek fel. Különösen megmutatom, hogy a véletlenszerű kontrollált kísérletek - ahol a kutató a világon nagyon specifikusan beavatkozik - lehetővé teszik a kutatók számára, hogy megtudják az oksági kapcsolatokat. Összehasonlítom azokat a kísérleteket, amelyeket a múltban meg tudtunk csinálni, olyan dolgokkal, amiket most megtehetünk. Ezzel a háttérrel leírom a digitális kísérletek főbb stratégiáiban résztvevő kompromisszumokat. Végezetül, néhány tervezési tanácskal fogok befejezni, hogy hogyan lehet kihasználni a digitális kísérletek erejét, és leírom azokat a feladatokat, amelyek az adott erővel járnak.
Az 5. fejezetben ("Tömeges együttműködés létrehozása") megmutatom, hogyan tudnak kutatók létrehozni tömeges együttműködést - például a crowdsourcing és az állampolgári tudomány - a társadalmi kutatás elvégzéséhez. A sikeres tömeges együttműködési projektek bemutatásával és néhány kulcsfontosságú szervezési elvvel összhangban remélem, hogy meggyőznék Önt két dologról: először is, hogy a tömeges együttműködés hasznosítható a társadalomkutatáshoz, másrészt, hogy a tömeges együttműködést alkalmazó kutatók képesek lesznek megoldani olyan problémák, amelyek korábban lehetetlennek tűntek.
A 6. fejezetben ("Etika") azt állítom, hogy a kutatók gyorsan növelik a résztvevők hatalmát, és hogy ezek a képességek gyorsabban változnak, mint normáink, szabályaink és törvényeink. A növekvő hatalomnak ez a kombinációja és a megegyezés hiánya arra vonatkozóan, hogy ezt a hatalomot hogyan kell használni, a jól megalapozott kutatókat nehéz helyzetben hagyja. A probléma megoldása érdekében vitathatom, hogy a kutatóknak elvek alapú megközelítést kell elfogadniuk. Vagyis a kutatóknak értékelniük kell a kutatásukat a meglévő szabályokon keresztül - amelyeket az adott módon fogok elfogadni - és általánosabb etikai elvek alapján. Négy alapelvet és két etikai keretet írok le, amelyek segíthetik a kutatók döntéseit. Végezetül megmagyarázom azokat a konkrét etikai kihívásokat, amelyekre a kutatók szerint a jövőben szembesülni fogok, és gyakorlati tanácsokat fogok nyújtani arra, hogy olyan területen dolgozhassak, ahol az erkölcsi etika megszakadt.
Végül a 7. fejezetben ("A jövő") áttekintem azokat a témákat, amelyek a könyven futnak, majd használják őket arra, hogy spekuláljanak olyan témákról, amelyek a jövőben fontosak lesznek.
A digitális korszakban folytatott társadalomkutatás összekapcsolja azt, amit a múltban a jövő nagyon eltérő lehetőségeivel tettünk. Így a társadalomkutatást mind a társadalomtudósok, mind az adatkutatók alakítják. Minden csoportnak van valami hozzájárulása, és mindegyiknek van valami megtanulnia.
